Prológus

Joyce Hilton

Minden nő életében van egy olyan férfi,akiért bármit érdemes lenne feláldozni, mindennél és mindenkinél jobban szereti. Akire azt hiszi megtalálta a nagy Őt, akivel együtt fognak megöregedni, s a kandalló mellett vicces történeteket mesélni unokáiknak. Minden kislány álmodik a hercegéről, s minden kamasz álmodik az első nagy Szerelméről. Ezzel én sem vagyok másként. Szeretném végre megtalálni azt a férfit aki mellett boldog lehetek. Aki szeret s nem csak üres szavakkal hiteget. Aki boldog mellettem,aki nem ver s csal meg, aki boldogan rávágja : Igen Ő az én barátnőm,és mindennél jobban szeretem ! De sajnos ez nem ilyen egyszerű. Az élet nem ilyen egyszerű. Vannak dolgok - helyzetek amikért/amikben áldozatot kell hoznunk, vannak jó s rossz döntések. Vannak szép emlékek amiket legszívesebben újra élnénk, de akadnak rossz emlékek is amiket legszívesebben kitörölnénk, de nem tudunk. Mindenki életében van egy mély pont - inkább gödör - amit legszívesebben átugranánk, de egy rossz döntés megakadályoz minket ebben és csak zuhanunk. Zuhanunk a nagy feketeségbe, és várjuk hogy valaki elkapjon. Elkapjon és segítsen újra lábra állni. Az élet kegyetlen, de mi pedig elég erősek vagyunk,hogy lábra álljunk, leporoljuk magunkat és menjünk tovább,még ha úgy érezz nem bírjuk tovább. Az én életem is ilyen. Minden akkor kezdődött amikor elköltöztünk. Messze, nagyon messze az otthonunktól, s mindentől ami Szófiához kötött. Azt hittem jó móka lesz, új embereket ismerek meg, lesznek új barátaim, új környezet egy teljesen más világ,és talán új szerelem is. De tévedtem. Elég nagyot. Barátok helyett ellenségeket kaptam, szeretet helyett gyűlöletet, megvetést, utálatot,kitaszítást, szerelem helyett ... Nos szerelem helyett egy 'kényszer kapcsolatot'. Egy apró félreértéssel keződött minden ! Ennyi pedig bőven elég volt ahhoz, hogy az életem egy szempillanás alatt romokba heverjen. Utálom Seattle-t ! Nekem Bulgária az otthonom, és haza akarok menni !
-Mrs.Hilton ? - simított karomra, lágyan Mrs.Johnson, miközben kedvesen mosolygott, és arcom fürkészte. Fejem enyhén megráztam,kizökkentve magam gondolataim ezréből, s tekintetem a középkorú nőre vezettem.
-Elnézést, csak kicsit elgondolkodtam. - kértem bocsánatot. Elég kelletlenül éreztem magam, hisz ez az első napom, és máris meg feledkezek magamról.
-Semmi baj. - mosolygott. - Parancsolj ! - nyújtott át egy A/4 fehér mappát az íróasztal felett. - Ebben megtalál minden fontos dolgot, továbbá az órarendet, és a tantestület adatait is. A szekrénye kulcsa, és a tankönyvei. - mutatott egy kisebb kupac tankönyvre, ami a sötétbarna asztal szélén hevert, tetején egy kulccsal és egy bilétával. - A tanterme az emelet végén balra található, és ha jól tudom Mr.Young - al van órája. - lapozott bele a kockás, még újszerű füzetbe.
-Igen, minden bizonnyal. - álltam fel a kényelmes fotelból, majd a felszerelésem után nyúltam. Igyekeztem nem elejteni, esetleg leverni valamit az asztalról.
-Hadd segítsek. - vette át tőlem az igazgatónő a könyveket, s segített a táskámba tenni őket.
-Köszönöm ! - mosolyogtam szerényen, majd az új szekrényem kulcsát a zsebembe süllyesztettem.
-Ha bármi kérdése lenne, vagy csak segítségre van szüksége,nyugodtan szóljon bármiben segítek ! - nyitotta ki a nagy üveges ajtót Mrs.Johnson. Válaszképpen bólintottam egyet,s kiléptem a tágas irodából. A folyosók teljesen kihaltak voltak, egy diák sem tartózkodott a tantermeken kívül. Az épület hatalmas, bizonyára párszor el fogok benne tévedni. Az igazgatónő megmutatta merre lesz a termem, így követve utasítását megindultam balra. A folyosó igen hosszú. Mind két oldalról barnára festett ajtók szegélyezték, a falakon festmények, diákok képei, és egy - két szekrény foglalt helyet. Lassan a folyosó végéhez értem,mikor megpillantottam a 627- es termet. Arcomra egy hatalmas mosoly ült ki. Sosem szerettem új diák lenni. Mindig is tartottam tőle, bár igazából nem tudom miért. Talán a diákok viselkedése miatt,hogy mit fognak szólni nekem. Vettem egy mély levegőt,majd bekopogtam, és vártam.
-Szabad ! - hallatszódott egy számomra még ismeretlen férfi hang az ajtó túl oldaláról. Kezem a fém kilincsre csúsztattam,majd csigalassúsággal nyomtam le azt. Résnyire kinyitottam az ajtót, majd át passzíroztam magam rajta. Amint a terembe érte, szinte egyszerre szegeződött rám az összes szempár, amitől kis híján elájultam. Sosem bírtam ha néztem. Fél szemmel gyorsan körbeszaladtam a diákokon. Hát nem volt valami bíztató. Kevés olyan embert láttam,akinek az arcáról a kedvesség tükröződött volna. Kezdek félni. - Ha jól sejtem te lennél az úgy diák. - mosolygott rám a férfi.
-Joyce Hilton. - mutatkoztam be,és próbáltam minél kevesebb figyelmet fordítani az engem pásztázó tekintetekre.
-Nos Joyce- kérlek foglalj helyett. - mutatott az egyik - na jó,egyetlen - üres padra. Tekintetemmel gyorsan leellenőriztem padtársam. Titokban bíztam benne, hogy egy kedves lányt kaptam,ám ez nem így lett. Egy fiú mellé kellett ülnöm. Haja az ég felé nézett, stílusa laza, szeme mogyoró barna, arca hibátlan, ajka tökéletes. Volt egy olyan érzésem mintha már láttam volna valahol, csak arra nem tudtam rájönni,hogy hol. Mindenesetre teljesítettem a tanár úr kérését, és leültem a fiú mellé. Az osztályból szinte az összes lány tekintetét magamon tudhattam. Nem értettem. Semmit sem értettem. Akkor még nem. De mikor megtörtént a bemutatkozás, rájöttem honnan is ismerem Őt. Akkor már sejtettem, hogy nem leszünk puszipajtások, de azt viszont nem, hogy Ő lesz az aki tönkreteszi az életem.